Azt álmodtam, hogy babás vagyok.
Meleg őszi nap volt, félujjas volt rajtam csak, és Esztert vezettem, aki még nem tudott egyedül menni, de nagyon próbálkozott. Azon gondolkodtam épp, hogy -a fene, épp kezd látszani a pocakom, erre elmúlt a nyár, és nem vehetem fel a pocakos nyári rucikat.
Nagyon jó érzés volt, ahogy kérdezték, hogy érzem magam, és csodálkoztak, hogy megint pocakom van, én meg csak mosolyogtam, és nem érdekelt, mit hisznek, én tudtam, hogy ez nem véletlen baba, őt nagyon is akartuk.
Annyira valósághű volt, éreztem azokat a pici mozgásokat, az enyhén nehézkes érzést, minden olyan volt, mint akkor, egy éve a lányommal.
Lehet, csak nosztalgiázok :)
Mikor felébredtem, fura volt, hogy egyedül vagyok a testemben, illetve nem egyedül, de most csupán a pipacsokkal osztom meg.
Szívesen visszamennék az álmomba...
Napra pontosan fél éves korától (3 napja...) hajnali 5kor kel. Mily szép új szokás...
Tegnap nem halogathattuk tovább a havi bevásárlást, így mentünk. Ahogy telik az idő, egyre inkább nincs kedvem a városba menni. Miért is?
Volt pár perc sétaidő, míg Napuci intézkedett. Ez alatt láttam annyi mindent, hogy a lányom békés arcát nézve elszomorodtam azon, ilyen világba szültem :(
Kisebbségiek mindenhol. Ugyanis segély-osztás nap volt. Ennek fényében a bank előtt kilométeres sor, de egy fehérbőrű sem volt közte. Az elején még elvoltak, aztán ahogy telt az idő, és nőtt a sor, előkerült a jó szokásuk, szinte verekedtek. A legtöbb anyuka 15-16 éves, már szaladó babával, nonszensz. Mindenhonnan gyerekek lógtak. Egy másik 'anyuka' szabályosan földhöz csapkodta a babakocsi első (és egyetlen) kerekét, a szegény gyerek feje minden alkalommal nagyot csapódott a kocsiban.Egy bolt előtt volt a legszörnyűbb. Az egyikük már felhasználhatta a segélyt, mert még a bolt előtt betankolt alkohollal. Annyira, hogy ott feküdt a saját mocskában, (egy nő) szinte habot köpve, félig öntudatlanul. A rendőrök felette álltak, hozzáérni senki sem akart. Még most is remegek, ha visszagondolok. Az egész ottlétem alatt ezt láttam, mentek az utcán, és ordibáltak egymással, cigifüstfelhő a babakocsi körül :( Senki sem mert szólni.Féltem én is...
Azért írom le ide, hiába szomorú az egész, mert sajnálom, hogy a lányom látni fogja ezt a világot. Sajnálom, hogy nem lehet tenni semmit...
Elég a panaszból, Eszter tündérien viselkedett, most babakocsival voltunk, azzal rohantam ide-oda, az alsó rész a végén jobban meg volt tömve, mint a babakocsi rész a babával :D Megint letudtam pár kilométert, gyors haladásban. Lányom nézelődött, aludt, dumált, nem volt semmi gond, mert volt elég látnivaló.
Volt, aki nézte a csendes, nyugodt lányom, majd beszólt: nem is tudod, milyen szerencsés vagy... Hát, pedig tudom. Eleget is hallgatom otthon, hogy én milyen sírós voltam, tudom én, hogy mekkora a szerencsém, nem kell mindenáron elhitetni velem, hogy nem vagyok tudatában.
Habtapit is néztem, de a végén elmaradt, mert nem ilyen árkategóriát lőttem be tervben, még nézek pár helyen... Valakinek valami tipp, olcsóbb habtapira? Persze lehet, csak én vagyok túl variálós, és nem találnék olcsóbbat sehol :D
Oltás jövőhéten... akkor lesz mérés, minden hasonló. Lennénk már túl rajta...
Fél éve a 15.-e épp így keddre esett, és épp így hideg volt (meg aztán köd is).
Nekem viszont napfény meg szánsájn, mert 7:35 re ott pihegett rajtam...
Ezekben az órákban hozták oda hozzám, hogy igaz, még nem kaphatnám meg, hogy pihenhessek délig, de nem bírnak vele, annyira anya-hiánya van. Mikor odaadták mellém, rögtön csend lett, és elaludt. Szép emlékek...
Ma a nagy ünnepét érezve hajnali 5kor már nótázott az ágyában, aztán kaja után tovább bulizott.
Most, alig pár perce aludt el. Biztos ki akarja használni a nap minden percét.
Elvégre is, nem minden nap fél éves az ember :)
Még egyszer ugyanennyi, és szülinapozunk :)
Most több időm van(amíg a konyhában az éhes Napom számára készülő hagymás-szalonnás krumplikása máshogy nem gondolja majd), így megörökítem a hozzátáplálás mozzanatait.
Mivel az etetőszéket próbáltuk, és rájöttem, ahhoz még korán van, most autósülésben falatozik. Amikor épp nem köpköd szanaszét.
A köpködés eddig csak a spenótnak járt, de akkor mindketten ruhát cseréltünk, és a szőnyeget sajnálom...
A mai nap kaja szempontból:
Reggeli (8kor)tápszer.
Tízórai (11kor) mixelt zöldségek.
Ebéd (2kor) Barackpüré két darab reszelt háztartási keksz benne.
Uzsonna (5kor) vaníliás kása.
Vacsi (8kor) tápszer.
Adagokat megérzés szerint, nem mérem. Remélem, ez nem hiba... kábé tudom, mennyit eszik meg.
A tartalmasabb kaják közt persze víz... de azt még csak most szokja, szóval néha nem könnyű megitatni.
A mai kaják közül mindent megevett, szépen, szinte koszmentesen. Ha ízlik neki, amit kap, akkor semmi sem koszos, még az előke is alig-alig...
Bezzeg ha nem tetszik a dolog, akkor megy az áldás ezer felé.
Jövőhéttől már husi is lesz a mixelt dolgokban. Az az érzésem, hogy azzal nem lesz gond, mert én is nagy vérengző vagyok, ha husiról van szó.
Még egy dolog a fürdésről. Eddig az ágyunkon fürdettem, de a mai locs-pocs után (felfedezte, milyen jó buli) azt hiszem, eljött a fürdőbe költözés ideje. Legalább nyár van :D
Mert minden reggel egy új öröm :)
Olyan jó arra ébredni, hogy egy édes babahang mondja a magáét...
Majd amikor felnézünk, pont szemben velünk, és örül, hogy végre együtt vagyunk :)
(én este hosszában tettem le, reggelre valahogy mégis keresztben van, igaz, már alig fér el, de akkor is felveszi azt pózt, amiből kényelmesen sasol bennünket)
Kaja (tápszer)után még összcsaládilag szunyálunk egyet a nagyágyon, közben fogja a kezem, és álomba merül... A családom a mindenem.
Átlendültem a mélyponton.
Nem volt könnyű, mert a családi incidens után rögtön jött egy másik, éjféli telefonokkal, aggódással, és mindezt úgy kellett, hogy Eszter ne nagyon lássa, mi történik körülötte. Igyekeztem sokat sétálni vele, szomszédolni, kikapcsolódni, végre belefogtam egy könyvbe, amit régóta terveztem, és a varrás felé is kacsingatok :)
Szóval, újra felfelé ível a kedvem, és gyökeres változásokat vezettem be.
Első, hogy kevesebb időt töltök a netnél, ha mégis ott vagyok, akkor tanulok, (wikipédia ájlávjúúúú) most épp történelmet, falom az információt, szükségem van rá, hogy ha a lányom majd kérdez, tudjak válaszolni...
Igaz, ezzel arányossal megcsappantak az esti ismerős-dumák, de szerencsére eddig nem reklamált senki, már megszokták, hogy időnként eltűnök, feltöltődni. Most épp sétákkal, elmélkedéssel, főzéssel- szabadidőmben.
Ja, és hogy itt se maradjak le, gyorsan dióhéjban:
Hozzátáplálás lazán megy, naponta próbálgatok új ízeket, mert itt a fél év a nyakunkon, és mivel (kopp-kopp-kopp) eddig nem volt rossz reakció, egyre több mindent kóstol a kisasszony. Már túl vagyunk a spenóton, krumplin, reszelt házi kekszes édességen, szilván és aprózott főtt husit is kóstolt, nagy étvággyal eltüntette.
Forgás épp úgy, de csak akkor forog, ha épp olyanja van, mikor épp háton akar lenni. Hátról hasra félig fordul, annyi elég neki, úgy nézelődik. Reggelre mindig máshol találjuk az ágyban, képes ventilátor-mozgást végezni (saját tengely körül forog) és nagyon ülne... csak még nem tud. Felhúzza picit magát, de ha ültetném, előre bukna. Inkább hagyom, hadd tornázzon, nem ültetem, hiába mondja a család. Még erősödjön a saját tornával a gerince.
Nagy duma-bajnok... Most is épp a -ba-ba- megy kinn a kiságyban, ilyenkor megzabálom...
Igaz, megy az élet tovább a törés után is, de nem tudok felejteni :( Az idő majd... én ebben nem hiszek. Az előző töréseket sem tudom, hiába igyekszem, a tüske helye mindig látszik.
A lányom boldog. Annak látom. Féltem őt a világtól... pedig én leszek az, aki belelöki, hogy aztán erősödjön, mert ha mindig védem majd, egy hirtelen pofon is csontját törheti.
Azt hiszem, nem a felnőttkor teszi, nem is az asszonnyi lét, sőt, nem is az anyaság.
Az élet ilyen hullámai adják azt, hogy megérjünk...és néha fáj.
Ennek ez a rendje.
Lenne tippem, ki átkozott meg.
Örömmel tudatom vele, hogy igen, sikerrel járt, nem tudom, mennyire érdemeltem meg, de ha visszahat rá, készüljön, mert neki is fájni fog.
Kisírtam a szemeim.
Lehet, gonosznak fogok tűnni, hogy nem árulom el a részleteket, de túl személyes, és még túl fájó.
Nem elég, hogy egy cselekedettel kissé úgy éreztették, hogy nem tartanak anyának, hozzátett az, hogy Napuci ezen a napon csak az én rokonaimnak mondhatta, hogy -Boldog Anyák napját... mert a saját valahol távol lélekben és időben.
Ehhez még hozzátett egy hatalmas pofon, amiben részben hibás is vagyok, elismerem, de rossz átélni, hogy még mindig gyerek-számba vagyok véve, rángatva, nem komolyan véve a szavaim, aztán hazugságokkal megtunkolva, és otthagynak főni ennek az egésznek a levében.
Padlón vagyok.
Mindettől eltekintve, mikor már felszáradtak a könnyek, csak néztem a lányom, aki ajándékképp egész este forgott hasról hátra, jobbra is, balra is, nevetve.... ekkor rájöttem, még mindig nem vagyok elég kemény, hogy úgy éljem az életem, ahogy akarom.
Mindenesetre ezt az átkot is köszönöm, tanultam belőle. Ha visszaszáll a feladóra, igyekezzen ő is tanulni ;)
Végre megélhettük :)
Tegnap reggeltől próbáltam ráhangolódni, a sok teendő mellett...
Volt még egy feladatom,anyut nyugtatni,aki sík ideg volt... (nem lesz elég a kaja, nincs hely a hűtőben...)
A végén mégis minden elsimult, elcsendesedett, mindenki megérkezett, indulunk a templomba.
Eszter tündéri volt, végig csendben nézelődött, gagyarászott, anyu szerint diskurált az angyalokkal. Én tartottam a kezemben a keresztelő nagy része alatt, keresztapához a végén került (féltettem a karjait a sulyok lányomtól...) mert estére majd meg vesztem, úgy fájt a kezem nekem is...hiába, a kendővel könnyebb lett volna.
Megható volt látni, hogy mindenki ott van, akit hívtunk, tetszett a pap mondanivalója is, Eszter pedig olyan csöndes volt, hogy teljesen oda tudtam figyelni a szavakra.
A keresztelős résznél sem sírt, csak a -Szentélek- szónál gondolta, felül kicsit keresztapu karjaiban a fekvő helyzetből, ami még ebben a komoly szituációban is elég vicces volt... A másik, hogy beindult nála a fürdés-reflex, mert ahogy vizet érzett a fején, máris nyújtotta a nyelvét, nyalogatta volna szokás szerint a lecsorgó cseppeket, de most gyorsan letöröltem neki, szegénynek...lemaradt róla.
Hazafelé már túl a kényesebb részleteken, megnyugodtam. Örültem, hogy nem volt sírás, nem ájult el senki, és a baba sem esett ki senki kezéből. Akkor még nem tudtam, hogy nagyszüleim azért viharzottak ki a templomból, és hagyták ott a fotózást, mert papám rosszul lett :(
Nem szeretem a szívbetegséget, senkiét a családból :( (és vérvonalban 3an is ilyenek vagyunk)
Otthon várt a meglepi, mivel én nem akartam felhajtást, csak szendvicset, a rokonok berobbantak egy lagzinyi kajával, krumplisali, fasírt, egyebek... hát, akkor már ettünk, nem küldtem vissza :D Mint ahogy a tortákat sem, és volt, amit meg sem kezdünk, szóval elleptek vele...
Nagy öröm volt végre a buli végén süteményeket pakolni a népnek. Ez a lakodalomkor sajnos elmaradt, aki ismer, tudja, ki és mi okozta, de most kárpótolt, hogy adhattam.
Örültem, hogy eljött ez a nap, hogy a lányom ilyen nyugalommal vette magához a keresztséget, hogy erről emlék is maradt (kép, videó), hogy gyönyörű ajándékokat kapott, tárgyilag és lelkileg is (kereszt-nagyi hímzett kisinget számára, ami csodálatos lett) hogy végre kiálltunk magunkért, amit anno lagzikor még nem mertünk megtenni, és hogy így igazi családias hangulat lett az ünnepségen, minden feszengést elkerülve.
Sokat kaptunk :)
A lányunk a legtöbbet, olyan keresztszülőket, akik tényleg vezetni tudják majd, feladatuk szerint.
Hiszek benne.
Holnap keresztelő, a torta már készül, a ruha már kész. Anyu kezelésbe vette, megígérte, hogy nem csicsázza túl, tetszeni fog a végeredmény. Nos, igaza lett. Szerintem nagyon retrós, és nem hivalkodó. Szóval szuper :)
A kalapot is ő készítette ilyen keresztelős kinézetűre, én meg a szerencsének, vagy sorsnak köszönhetően pont ilyen zoknit találtam a városban.
A másik, Eszter-zörejek...
Nagyon várom már a keresztelőt, mert néha olyan hangokat ad ki a lányunk, mint akit megszállott az ördög. Durva, tegnap már azért röhögtünk, hogy nehogy elkezdjünk tőle félni. Hörög, morog, mint aki metál-koncerten érzi magát...
Ezt nem sikerült még rögzítenem, (rajta vagyok az ügyön), de egy másik elolvadós pillanatot igen. Néha úgy tűnik, hogy azt mondja, apa, anya... persze tudom, hogy csak úgy hangzik, mégis olyankor szirupos lesz a légkör. A leggyakoribb ilyen gagyogás mégis a -baba-, legalábbis annak tűnik. Reggel arra keltünk, délután is ezt szajkózta, anyu csak leült, és hallgatta, élvezve a nagymamaság szépségeit.
Erről aztán videó is készült, ahogy a húsvétkor keresztanyámtól kapott babát, név szerint Bíbor Borbálát (jó kis nevet találtunk neki, na) tiszteli meg a folyamatos baba mondókájával. ---> Link.
Drukkokat kérnék holnapra minden olvasómtól, elkél majd...
Berobbant a május, augusztusi idővel.
Nyári gyerek vagyok, de sosem szerettem a nyarat. Eszter ugye késő őszi-kora téli, és sosem volt 20 foknál több nálunk a télen. Ezt szokta meg.
Szegény, ma le szerette volna vetni a bőrét.
Mi lesz itt júliusban??? Nem akarok belegondolni...
Egész nap üvöltött, hiába voltunk benn, hűs szobában, egy pelusban, akkor is melege volt.
Most már jó, alszik...
Kibírjuk a nyarat valahogy...
(mellékjegyzet: ma már 5 alkalommal fordult át, igaz, még mindig elgondolkodik előtte, mit hogyan...)
A mai nap készült fotó a nyűgi miatt, szóval pár tegnapi...
Talpacskák ebben a melegben...
Anya kicsi hercegnője, Csilli ajándéka, ami egyszer volt rajta
(azért is beletömtem pár fotóra...)
Okosan nézelődős :)
Röhögős :)
Káoszosan alvós...
Kocsiban, mikor már ki lehetett menni alkonyatkor.
Az elsőről lemaradtam, de aztán már igyekeztem megörökíteni. Szerencsém volt :)
Megnézhető: ITT.
...és én pont nem néztem oda :(
Kiságyban, hason, Napuci nézi evés közben, és közvetíti, míg én mosogatok:
Most nyúl a játék felé. Elkapta. Játszik vele. Maga alá rakta a kezét, hehe, lehet, hogy ő így akar majd átfordulni... bakker, a végén még átfordul.... Átfordult!
Na, ekkor néztem én oda, Eszter már nekidőlve a rácsoknak, a forduláskor szépen nekiment, kissé meg is ütötte magát, és ettől megijedt, volt egy kis sírás. Remélem, nem veszi el a kedvét a továbbiaktól.
Nem hiszem el, hogy annyira lestem, és még ott is voltam közel hozzá...mégis lemaradtam a nagy pillanatról. Ez van.
Viszont hurrrrráááá ! ! ! !
Biztos jót tett neki a tegnapi élmény-zuhatag.
időpont: 13:50, csak hogy pontosak legyünk.
Hozzátáplálásról: ma próbáltuk a paradicsomos burgonyát, hát mit mondjak, hamar eltűnt...
Szeretném ezt a posztot pár hét múlva mosolyogva végigolvasni, és paraanyának titulálni magam.
Eszter hason ennyit tud teljesíteni:
Ejtőzik... Biztos jó neki, csak így ebből sosem lesz átfordulás. Kis segítséggel már megyeget, de ha magánakcióra várunk, ezt a repülős pózt kapjuk. Nesze nekünk.
Tegnap muszáj volt ebben a dög melegben cipelni a városba, mert nem volt más megoldás. Eredmény: piros babapofi, és meglepődés azon, mennyire feltalálja magát a lányom. Az autóülésben kis felnőttként viselkedett :)
Holnap blogos találkozó, már most majd ki ugrok a bőrömből :D
Jövőhéten pedig már csak órák fognak elválasztani attól,
hogy Eszter Heléna keresztény legyen :)
Mert miközben tett-vett, a kislánya a játékok alatt úgy döntött, mégis csak szusszant egyet délelőtt. Mostanában nem gyakori az ilyen... szerintem a hajnali 6os kelésnek köszönhetjük.
...és mivel most kaptam pár perc szabadidőt, a tegnapi pancsikolásból is mutatok egy cenzúrázottat :)
Hölgyikés lábösszezárás... úgy kell azt :D
Tulajdonképpen örömmel kéne mondanom, mert nem történt akkor semmi baj.
Mégis, bennem van az az érzés...
Tavaly ilyenkor már nyugodt voltam, tudtam, hogy téves riasztás, de délután olyat éltem át, amibe még most is beleborzongok.
Máig nem tudom biztosan, mitől véreztem akkor, de rohantunk kórházba, az előzményeket tudja az, aki már akkor is olvasott, nem írom le még egyszer.
Hát igen, ma eszembe jutott délután, mikor a pokrócon nevetgélő lányomat néztem, és odasúgtam neki, hogy bizony már akkor is volt humora, kicsit fanyar, de ráfogom, hogy humor.
Mert erre az ijedtségre is mosollyal akarok visszanézni.
Jó, hogy akkor nem volt gond, nem történt komolyabb.
Jó, hogy Ő mégis úgy döntött, marad, és most néha cuppog egyet a kiságyban, álmában.
Az volt tavaly, ez van idén... vajon jövőre ilyenkor már két szoptatás között tudok írni?
Merész álmaim vannak, tudom :)
Nem tudom meddig tart majd, de élvezem...
Gyönyörű napirend, nyugodt baba, aki tudja, mi következik mi után, reggel már segít a pelusozásnál, (lábát tudja, hogy kell rakni), aztán pissz nélkül keresi a szemével a cumisüveget, ugyan, miért is sírna, mikor tudja jól, megkapja, épp olyan menet szerint, mint tegnap vagy tegnapelőtt.
Aztán játék a következő etetésig... pár napja kimarad a délelőtti alvás, vagy ha van, 5 perces, de így is sokszor elgondolkodom, hol a gyerek ebben a házban?
A 11es kaja után szundi, míg mi eszünk, vagy ha már megvolt a korai ebéd, sétálunk egyet a faluban, dédizünk, levegőzünk.
Kettő körül Eszter-ebéd, van, hogy csak a tápszer kell neki, van, hogy aláveti magát a kísérleteimnek. Itt mutatja meg az akaratát, szinte elmeséli a szemeivel, mit szeretne enni....ha nem találom ki, akkor nemulass :S
Megint játék, nevetéssel, dumálással, nevetünk mind, Napuci is a meló mellett, sokszor olyanokat rötyög a lányunk, bearanyozza a délutánt. Ilyenkor is becsúszik egy szieszta, többnyire játék közben, aztán öt felé uzsonna, és folytatja a nézelődést, játék-vizsgálódást, ahol abbahagyta. Aztán itt változik kétnaponta a helyzet. Ma is fürdetés-nap volt, mióta mindig ülő helyzetbe akarja magát vágni, álladóan a kád szélébe kapaszkodik, és azzal húzza fel magát, gyorsan kell fürdetnem, mert képes lenne elücsörögni a vízben...
Tudja, hogy öltöztetés után jön a vacsi, már ott a lelkesedés a szemeiben... ma kipróbáltam, hogy fürdetés után nem a cumisüveget adtam, hanem egy játékot. Volt is az arcán értetlenség, nézett rám, és nem értette, mi van, görbült a szája, szóval tényleg tudja, mire számítson, és meglepi, ha mást kap. (persze utána rögtön adtam neki a vacsit...)
Az utolsó kortyoknál bealszik. Már álmában viszem ágyba, út közben büfizik, és mikor leteszem az esti puszinál még nyög párat, majd alszik reggelig... (ja, ma 9kor kelt)
Ahogy végigolvasom, szirupos, de minden szava igaz. Nem adnám semmiért ezt az időt :) Nem gondolok még a hisztire, a dackorszakra, a tinikorra. Lubickolok a ma örömeiben.
-elképeszt, mennyire utánoz. Egyedül a forgásnál röhögött ki. gondolom, mondhatta magában: ne már anya, ezt csináld te, én inkább kihagyom, nincs benne semmi érdekes.
Így érzek mostanság.
Volt, aki azt mondta, az én döntésem, és aki nem ért meg, azzal nem éri meg vitatkozni sem...
Isten meg"áldott" egy kusza családdal, kusza kapcsolatokkal, és mikor eljön egy fontos családi esemény ideje, csak fogom a fejem...
Most adott a keresztelő, és a meghívottak listája. Nem egy éjszaka forgolódtam ez miatt.
Rokonok, barátok, ismerősök, kit hívjak, ki fér bele a keretbe, mi alapján válasszak?
Mivel mi fizetjük, szinte semmi lesz az egész, pár pogi és szendvics, ennyi. Mi tényleg a vallási része miatt szeretnénk, nem a bulis része számít. A keresztszülőknek úgyszintén.
Szóval van egy keresztapa, és egy tiszteletbeli keresztanya, akik természetes, hogy jönnek. A családjuk szintén, tudjátok, mit jelentenek számomra, (kereszt-nagyi=pótnagyi), és utána jön a saját családom, anyu, nagyszüleim, keresztszüleim, akik minden eseményen ott vannak, segítenek, szerveznek, kellenek, hogy részesei legyenek a dolognak. Unokatestvérem, akivel együtt nőttem fel, szintén nem kérdés.
Apám részéről nagymamámat hozzák, a többi rokon itt is kiesik, vagy mindent vagy semmit alapon, mert nem fogok szelektálni, ha egy nagybácsi nem jön, a többi sem, nem akarok sértődést, mert az bizony lenne, hajaj, de még mekkora!!!
Napuci részéről marad após. Csibére húzta a száját, de megegyeztünk, ha após hozná, akkor hozza, nem ellenkezünk. Igaz, a kapcsolat köztünk nem épp meghívásra invitáló.
Ja, és ott vagyunk mi hárman, de ezt említeni sem kell :D
A többi a kemény dió.
Az egyik anyu és barátja. Apám beteg, pszichikailag. A válás óta nem bírja elviselni, hogy anyu egyszer másé legyen. Anyunak viszont több mint egy éve van barátja, és akarja, hogy ott legyen. Na már most, ez most olyan lenne, mint mikor az ecet összefut a szódával. Vagy rosszabb. Inkább nem gondolok bele. Imákat mondok, hogy Isten oldja meg, mert ebben a dologban nem tudok igazságot tenni.
A másik dolog:
Régebben azt hangoztattam, hogy a barátok ott lesznek, slussz-passz. Aztán rájöttem, hogy ez egy mélyebb dolog, és hiába szeretem nagyon a barátaim, köztük is van, akit oda tudok képzelni, és van, akivel távolibb a viszonyom. Az évek kemény jellemformáló tulajdonsággal rendelkeznek ám.
Itt jön a képbe -borzasdene- (blogilag így ismert) aki számomra olyan, mint egy testvér. Ő is esélyes volt a keresztszülőségre, de nálunk a pap inkább a saját felekezetből örülne, és igen, ott volt a legjobb fiúbarát, aki tényleg kiköpött keresztapa, jobb nem is lehetne :D Az én "tőlem fiatalabb nővérem" így marad nagynéni, aki tényleg az a -hajnali2korottállokaházelőttnembajgyerebeittalhatsz- fajta, érzem, hogy tűzbe menne értem. Szóval érte szembeszálltam volna mindennel, hogy jöhessen. Jön is örömmel :)
Van egy másik barátnőm is, akivel évekig lappangott a kapcsolat, mondjuk, érni kellett hozzá, de most egyre inkább kezdünk egymásra találni. Ő az, akit el tudnék képzelni -felnőttbarátnak- akivel 20 év múlva összejárunk kirándulni, és elbeszélgetünk az élet nehézségeiről, megoldásairól, gyerekekről, élményekről. Meghívtam, örült neki :)
Na igen, csakhogy nekem még van pár barátom... és itt kellett fognom a képzeletbeli ceruzát, és meghúzni azon a képzeletbeli papíron. Nem mondom, megremegett a kezem, és szinte hallottam, hogy karcolja a papírt a ceruza hegye. A karcokban szemrehányás, számonkérés hallatszott. Megint előjött bennem a megfelelni akarás.
Néztem a szívembe, és láttam nagy betűkkel, hogy igen, jöjjenek ők is!!! Aztán belenéztem a pénztárcámba, ott más szöveg szerepelt :(
Tudom, megoldhatnám ingyen is, semmi kaja, és jöjjön, aki akar, de az lenne a legdrágább. Soha le nem fizethető tartozás, anyu éveken keresztül hallgatott szavai, meg a rokonoké, hogy -ha tudtad, hogy nem tudsz ennyi embert megvendégelni, minek hívtad őket?
Hát, itt döntöttem el, hogy ez van, és lelkem nyújtva próbálok bízni abban, hogy aki nem kap meghívót, az megérti. Aki nem, azzal nem tudok mit kezdeni.
Aki ismer, tudja, hogy szeretem, ha meghívom, ha nem.
utóirat: köszönöm a véleményeket a ruhára. meglepett, hogy mindenki szépnek, jónak szavazta meg, külön köszönöm a zugolvasói kommenteket :) Megnyugodtam, ez a ruha marad.
Szokásomhoz híven lett egy meghívó...
és hozzám híven megint időben jutott eszembe, hogy nem kell felforgatni a világot, mert itt a lelkieken lesz a hangsúly, nem a külsőségeken. Szóval vettem turiban egy keresztelő ruhácskát, potom 2 euróért, és boldog voltam, hogy megint hidegen hagy a pompa s ragyogás, és hogy találtam nekem tetsző egyszerűt ennyiért.
Itt van:
Szóval, minden szép és jó volt addig, míg haza nem értünk. Ott anyukám jól megmondta, hogy má nehogy má...
Mert ez a ruha olyan semmilyen, egyszerű, ő olyat képzelt el, hogy : ....és itt mondott mindent, ami ütötte egymást, a lényeg, hogy feltűnően szép legyen, meg stb... az nem baj, hogy az ára az eget kóstálja, ugye, meg hogy többet úgysem tudja felvenni a gyerek :S
Szóval szerinte mást vegyek, szebbet... Na kérek most mindenkit, hogy szedje elő a legőszintébb énjét, és mondjon véleményt, mert ha sokan mondják majd, hogy ez tényleg túl egyszerű, én körülnézek még egyszer a ruhák között, komolyan.
(ja, nem csak a ruha lesz rajta, alatta fehér body, harisnya, rá fehér szvetter, stb... szóval nem fagy majd meg)
A lelki érzéseimről később.
Akinek van ideje és véleményre, örömmel veszem :)
Ma voltam lebeszélni a keresztelőt reggel. Még semmi sem biztos, de reménykedjünk, hogy a kapott időpont nem változik.
Szóval, reggel 7:35kor lett egy 5 hónapos lányom. Éjjel sokszor felébredtem, és emlékeztem, milyen volt számolni a perceket... 5 hónapja ilyenkor már odahozták hozzám, mivel kikövetelte.
Mit is tud?
-Nevetni rajtunk...
-Hörögni és metálos jeleket mutogatni (ránk ütött)
-Két kézzel nyúlni a dolgokért, amiért épp akar.
-Éjjel a szívrohamot ráhozni anyjára, azzal, hogy akkorát durrant az éjszakába, mint egy ágyú. Aztán még párszor...
-Hasizomra gyúr, felüléseket próbál csinálni, abból jó sokat, naponta. Kitartóbb ebben, mint én.
Milyen?
Centire és kilóra mérve otthon: 70-73 centi körül, és 8 kilót veri.
Akaratos, mint a fene. Főleg evésnél és a dolgok elérésénél mutatja az akaratát.
Lusta, válogatós...
Kedvence egy kacsás könyv, azt eszi folyton...
Mit nem tud?
Még nem tud átfordulni, nem is nagyon próbálkozik. Ha nem éri el a cuccot, akkor szórakozik a kezeivel, vagy elvan magának...
Nem tudja kinyomni magát a kezével. Könyököl, és tovább nem óhajt lépni, mivel nincs miért küzdeni.
Nem szeret velünk aludni, mivel az elején féltettem magunktól, most már kikéri magának az egyedüllétet alvás közben. Nappal még elszundít játék közben, kocsiban, a vállamon, de éjjel csak egyedül.
Képekben...
Kommentben a sejtetés, tőlem kicsit hosszabb verzióban.
Még Eszter fogantatása előtt eldöntöttük, nem sokat fogunk várni a tesóval. Mármint mi vagyunk az egy, a természet a kettő, anyagiak-stb... a három.
Ebből mi már döntöttünk, az anyagiakat úgy ítéltük meg, hogy beleférünk majd, a természetnek pedig majd benyújtjuk a kérelmet.
Hogy mikor? Na, ezt kábé igyekezzük nem elárulni, tanulva az előzőekből.
Annyit elárulok, hogy február 28.-án este, fekve egymás mellett, a csendben, úgy éreztem, megérkezett egy kis lélek hozzánk, mint Eszter annak idején. Ő sokáig várt, majd két évet, míg életre hívtuk. Mikor megéreztem, hogy megint várakozik valaki a térben és időben, ránk, hogy a szülei legyünk, elmosolyodtam, álmodozni kezdtem. Napuci (akiről azt hittem, már alszik) beleszakított ebbe az álmodozásba, azzal, hogy úgy érzi a tesót. Így mondta. Előtte csend volt, nem is beszéltünk róla. Hihetetlen, igaz? Pedig tényleg így volt. Gondoltam, inkább leírom, maradjon meg emlékül.
Mikor tegnap virágba borultam, szintén mosolyogtam. Újabb lépcsőfok az felé, hogy teljesedjen a családunk. Aki ismer, tudja, miért vágyom annyira már a 2 gyerekes létre. Aki nem ismer, azzal majd négyszemközt, már így is sértek néhány határt azzal, ahogy az életet álmodom.
Szóval a helyzet adott, a jelenlegi tények pedig:
- Tervben van a tesó, én megint belőttem pár dátumot, most tágabb intervallumban, mint múltkor.
- A tervek még titkosak, mert előzőleg sok volt a : na és már próbálkoztok? na és már sikerült? na és stb...szóval most elejét veszem a kérdezgetésnek.
-Ha odajutunk, és próbálkozni kezdtünk, netán sikerrel is járunk, nem biztos, hogy rögtön elárulom :) Sértődéseknek is elébe szeretnék menni, szóval szóltam, még nem biztos, hogy rögtön publikus lesz a dolog.
Röviden ennyit rólunk. Még örülök annak, hogy csak a lányomnak adom a gyereknek járó figyelmet. Kicsit összenövünk, még van időnk. Kiélvezem minden percét.
A többi a jövőé.
